Ez az utolsó olyan hétvégénk, amikor Noémi még a pocakban lakik és nem a kiságyában, ami - ha jól belegondolok - most már tényleg idegesítően üresen tátong. Csak az eddig minimum háromszor kimosott-illatosított takarója, macija, babahordozója, kiskádja, falatnyi vasalt ruhái, a pelenkák, zoknik és minden garmadába állított apró cucca tanusítják, hogy nagy a várakozás mifelénk.
Ráadásul napról-napra több telefonhívás borzolja amúgy sem tükörsima kedélyeinket.
"Egyben vagyunk-e még?" Ha igen, miért nem adunk róla jelentést legalább naponta kétszer, ha meg már nem, akkor pláááááneeeee? Anyukák, apukák, tesók, barátok, kollegák, rokonok, szomszédok ismétlik magukat. Hiába na, már most népszerű a kisasszony. Tizenöt perc hírnév pedig nekem is jár.
Holott hivatalosan még kereken egy hetünk van hátra így, áldottan.
Párosunk mostanság kihasználni igyekszik utolsó szabad óráinkat, miközben duzzadó szerelemmel dédelgeti hol egyikünk, hol másikunk repedni készülő pocakomat, aztán meg egymást.
Délben kelünk, négykor reggelizünk, esőnapok lévén gátlástalanul ejtőzünk a kanapén, máskor csavargunk a kutyákkal, lázasan fészekrakunk. Jövőt tervezünk, múlton merengünk és éjszaka járunk moziba. Változunk.
Vadonatúj videokameránk mára bemutatkozott vadonatúj fényképező-
gépünknek, miközben beszűkült tudatommal egyre azon morfondírozok: az eddigieknél is maradandóbb (értsd: iszonyúan fájdalmas) lesz-e a gyermek nagy utazása? Az lesz. Mondják. Ezért is húznám, halogatnám. Ráadásul kicsit olyan ez most, mintha állandóan vasárnap lenne. A hét utolsó napja, jönnek a dolgos hétköznapok.
Különben meg olyan jól összeszoktunk: a pocakom és én. Méhem gyümölcse és Apa, meg Anya. Még szokatlan, édes-ízletes szavak. Szülők leszünk maholnap, gondoltuk volna egy éve? Á, dehogy mertük előre elgondolni, csak éltünk a világba és szívtuk a szabadság kesernyés füstjét...
Elszaladt, elröpült kilenc hónap van a tarsolyunkban és hamarosan indul a Nagycsaládi Kaland. Akkor viszavonhatatlanul más értelmet nyer a létezés, noha még azt sem fogtuk fel a maga valójában, hogy embert teremtettünk és felelősségünk ezzel síron túlivá érett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése