2011. augusztus 25., csütörtök

Amolyan mézgásan

Immáron túl vagyunk első hivatalos családi nyaralásunkon.
Soltvadkerten rejtőztünk el a nyüzsgő világ zaja elöl, hogy édeshármasban, pontosabban két négylábúval kiegészülve ízleljük az eddig csupán gyerekként megélt "családi nyaralás" új dimenzióit.
Címszavakban sem könnyű átölelni a kalandos napok eseményeit.
Nonó első darázscsípése, Kókusz bravúros szökése a kerítésen át, többszöri légyinvázió, szuperhírós tábortűzrakás, Tejút-les a "seholilyencsillagoségen", éjjeli villámlátogatás a temetőben, megannyi gombóc a Szervinél..
Soltvadkerti kiruccanásunk feledhetetlen mozi lesz majdan, Nonó! Retró 2011-ből!

Természetes, hogy nálunk az elindulás sem volt egyszerű.
Attival az utolsó pillanatban jöttünk rá, hogy be sem férünk majd az autóba. Noha korábban azért cserélte le az autót kombira, hogy ne csak mi, a gyerek, a babakocsi és a járóka férjen be, hanem a két kutya is velünk utazhasson.
Ezúttal a csomagtartóban utazott a babakocsi és a két kutya, a hátsó ülésen Nonóka a vadonatúj, szuperbiztonságos németteknológiás autósülésében. (Amit egyébként utál. Mert nem én vagyok az ülés.)
Mellette annyi csomag, hogy hátranézve hirtelen nem is láttuk a gyereket, de hallottuk..
Fejünk felett az utolsó pillanatban beszerzett áramvonalas, óriás csomagtartó. Benne Atti horgászcuccai, székestül, dobozostul, hálóval, botokkal - ami persze elő sem került az egész nyaralás alatt.
Sebaj, szerintem Nonót nem zavarta, hogy egy zacskó cipő és egy szatyornyi kutyakaja mellett aludta végig az utat. Éjjel indultunk ugyanis.

Első nap reggeli közben - pestiesen szólva - beütött a nagy para.
Nonó élvezettel majszolta a vajas kiflit, majd hirtelen felsikított, mivel egy vérszomjas darazsat láttam vergődni a felső ajkán. Áááááá! Vér kibuggyan, gyerek ordít, apja sápad, pánikol, ugrás a kocsiba, irány az ügyelet, persze eltévedünk, közben dagad a duzzanat...végül ezt is különös szerencsével, allergiás reakció nélkül úszta meg a mi kis szerelemgyerekünk! Estére már nyoma sem volt a támadásnak, csak mi öregedtünk egy ötöst, mindjárt az első napon.

Aztán az utolsó napra is jutott izgalom, mikor hajnali sétára indultam lánykámmal, hogy friss kiflit hozzak a helyi boltból.
...mmmm, imádom a vadkerti Büdös-tó ébredező hangulatát, mikor a fű még párás, a nyaralók többsége csendes, minden olyan tiszta...
Hazafelé baktatva látom ám a messzi távolból, hogy egy fehér kutya rohan a part felé, épp a mi utcánk magasságában. Át is futott az agyamon, hogy akár a Kókusz is lehetne, de persze tudtam, hogy nem, mert rájuk zártam a kaput...mégsem nyugodtam, és igazam lett: az utcába érve szembe fut velem fiatalabbik kutyám, az agyament westie, mint a szabadulóművészek társadalmának új tagja! Kiszökött az ebadta! (Mint később többször is prezentálta, a kerítés kábé 15 centis résén bújt át a tízkilós eb.)

Egyszóval remek napokat tudhatunk magunk mögött, noha megemlítendő, hogy nap mint nap extra undorító légyinvázió árnyalta a képet. Erről többet nem is akarok mesélni, inkább feledném a cumisüvegen nyalakodó kis dögöket, a vacsora közben tányéron örjöngő pimasz tóparti műsort.

Tanúskodjon minderről az emlékbe elrakott - bontatlan - légypapír, ami nagyon büdös, de hatékony fegyverünk volt, 41 forintért vásárolva.

Inkább mesélek a kiskőrösi piacról szombat délelőtt, ahol verőfényes napsütésben ragyogó, friss portékákat válogattunk, barackot kóstoltunk, szőlőt csippegettünk. Kedvünkre válogattunk, az árussokkal jóízűt beszélgettünk, lángost ettünk és gagyiztunk a piac mögötti ócskásplaccon. (Azóta is hallgatok a 2500-ért vásárolt nájlon ágyneműhuzatok miatt.)

Dici néninél tett hétfő délutáni látogatásunk valódi lelki balzsamot jelentett számomra. Ahogy minden egyes Kiskőrösön és Soltvadkerten töltött perc gazdagította alaposan lemerült belső raktáraimat, gyermekkori emlékeim öleltek végig, illatok, hangulatok kényeztettek.
Eközben mindhárman lebarnultunk, jókat ettünk, játszottunk és pihentünk, néha civakodtunk, de inkább élveztük a pesti embernek már-már néha nyűgös-néma csendet. Elsőszülöttünket még soltvadkerti kosztól ragadva, vidékillatúan, kipirulva fektettem idehaza az ágyába, nyomban, ahogy hazaértünk, mert mire elszakadtunk onnan, késő este lett. 
Feledhetetlen volt az első. Hálás vagyok.


2011. június 2., csütörtök

Nonószáj

Már nagyon vártam azt a pillanatot, hogy Nonó életre keltse elbűvölő babanyelvét.
Juhhé, a lányom elkezdett beszélni! :-)

No nem kell mindjárt közérthető, kerek tőmondatokat elvárni egy nyolchónapostól, elégedjünk meg a három szótagos trillákkal. Történt, hogy Nonó eddigi csecsemős gügyögését - nyolcadik hónapfordulóját elérve - felcserélte "felnőttes" beszélgetésre. Komolyan mondom, a lányunk társalog velünk!
Nem csupán a szókincse, a hangja is más lett a stílusváltás jegyében, vagyis a Mászóka klubban mostantól nem divat az üngyülübüngyülü. Helyette apróhölgyes stílusban, öntudatcseppekkel tálalva álló nap ezt hallgatjuk: - Titátitá-titátitátitá! Nyenyenyenyenyenye! Tátátátá-tátátá! Gigágigá! Ememmemmemmem! Brrrrrrrüüüüü! Ihhaihhaaihha!

Általában képtelenség ezen megnyilvánulásokat reakció nélkül hagyni, így Nagyéknál mostanság fenti beszéd a trendi, társalgási stílusban. A legkisebb beszélteti a két (N)nagyot.

2011. május 29., vasárnap

Gyereknap

Tegnap este végre úgy tudtam végignézni egy filmet, hogy az totális kikapcsolódást jelentett. Kedvet kaptunk Stephen King híres Tortúrájához - retró, a férfifejű Kéjtibétsz zseniális pszichózásával. De jó is volt!
Ne keressünk összefüggést a fentiekkel, de a mai nap óriási eseménye, hogy Nonó 14.40-kor betölti a NYOLC hónapot! Már nem is szaporítom azokat a jelzőket, amik eszembe jutnak, ha arra gondolok, milyen bámulatos gyorsasággal érik meg a szemünk láttára egy kis emberpalánta.

Imádnivaló hölgyemény tudása napról-napra ámulatba ejt: mostanra ülni, pakolászni, akaratát a legváltozatosabb módokon kifejezni, pohárból inni, kúszni, mászni, térdelni, sőt, kapaszkodva felállni is tud. Gyakorlatilag meg nem áll egy pillanatra sem. Misz Sajtkukac.
Például korábban mereven elutasítottam a járókát, mert elképzelni is szörnyű volt, hogy a gyerekemet rácsok mögé dugva szakítják el tőlem az elvárások.
Aztán nemrég mégis elcsábultam egy összecsukhatóra. És láss szamarat: áldom a döntést, hogy suttba dobtam elveim ide vonaatkozó részét. Nonó imádja a járót (én csak így hívom, nem becézgetem), akár egy órát is elvan benne a műtyűrjeivel. Újabban a rácsokba kapaszkodva csimpaszkodik, hajigálja ki a tárgyakat, miközben öntudatosan hőbörög.

Imádat van, nem vitás, családunk 71 centis középpontja alaposan felforgatta a lelkünket. Valóban, amíg meg nem született a lányom, el se tudtam képzelni, hogy létezik ez a fajta szeretet a világon.
Rituáléink egyike, amikor reggel, ébredés (és pelenkacsere) után átköltözik a mi ágyunkba és ott a szülei biztonságában létezik: játszik, ugrabugrál, dobálózik, tévézik, visítozik (de persze nem alszik).

Ja, egyébként ma gyereknap is van, nem csupán hónapforduló. 
Mivel a csaj imádja a két itthoni akváriumot bámulni, elvittük tegnap a Tropicariumba. Már alig vártuk, hogy lássa a cápákat, rájákat, egyéb vizicsodákat, de persze Nonóka menetrenszerűen elaludt a hátamon, mielőtt bejutottunk volna a plázaállatkertbe. Így csak mi moziztunk, ő végighorkolta a programot, cserébe kapott a Tropi-shopban óriás majmot plüssből (igaz, csimpánz nem is volt a Camponában :-), meg keménykötésű, szuperszínes könyvet a tengeri állatokról, és ilyenek. Nagyon szeretünk amúgy állatkertbe járni, legutóbb a veszprémi parkban csavarogtunk, csudajó volt!
Tegnap Nonó megkapta élete első lufiját is, egy gyerekkórházakban műsorozó bohóc árulta adományért cserébe. Egy rózsaszín kukaclufiból hajtogatott virágról van amúgy szó. Amely igen strapabíró példány. Nonó ugyanis egyfolytában gyűrögeti (gondolom ez a tetszés jele), sőt, négy kapafogacskájával erőteljesen masszírozza is a gumiszirmokat. Már várjuk, mikor fog kidurranni, lesz is belőle ordítás, de majd megvígasztalom. Atti ennek előtte le is lépett új ps-játékot venni, mert nem akart szerepet játszani a "durranó lufi sokkja" című minielőadásban.

..éppen kirepült a távirányító és a mobilom a járóból. Jó játék: Nonó kidobja a játékát, kétségbeesve kiabálni kezd, vagy sikít, anya ugrik, hajol-hasizmozik, szóval csupa haszon és még jól is szórakozunk. Mi és a nyolchónapos.

2011. május 26., csütörtök

AttiKata-klónbébi (8 hónaposan)



Megfigyelők szerint orrtól felfelé apára, lefelé anyára hajaz lányutódunk. Izgi! :-)