Immáron túl vagyunk első hivatalos családi nyaralásunkon.
Soltvadkerten rejtőztünk el a nyüzsgő világ zaja elöl, hogy édeshármasban, pontosabban két négylábúval kiegészülve ízleljük az eddig csupán gyerekként megélt "családi nyaralás" új dimenzióit.
Címszavakban sem könnyű átölelni a kalandos napok eseményeit.
Nonó első darázscsípése, Kókusz bravúros szökése a kerítésen át, többszöri légyinvázió, szuperhírós tábortűzrakás, Tejút-les a "seholilyencsillagoségen", éjjeli villámlátogatás a temetőben, megannyi gombóc a Szervinél..
Soltvadkerti kiruccanásunk feledhetetlen mozi lesz majdan, Nonó! Retró 2011-ből!
Természetes, hogy nálunk az elindulás sem volt egyszerű.
Attival az utolsó pillanatban jöttünk rá, hogy be sem férünk majd az autóba. Noha korábban azért cserélte le az autót kombira, hogy ne csak mi, a gyerek, a babakocsi és a járóka férjen be, hanem a két kutya is velünk utazhasson.
Ezúttal a csomagtartóban utazott a babakocsi és a két kutya, a hátsó ülésen Nonóka a vadonatúj, szuperbiztonságos németteknológiás autósülésében. (Amit egyébként utál. Mert nem én vagyok az ülés.)
Mellette annyi csomag, hogy hátranézve hirtelen nem is láttuk a gyereket, de hallottuk..
Fejünk felett az utolsó pillanatban beszerzett áramvonalas, óriás csomagtartó. Benne Atti horgászcuccai, székestül, dobozostul, hálóval, botokkal - ami persze elő sem került az egész nyaralás alatt.
Sebaj, szerintem Nonót nem zavarta, hogy egy zacskó cipő és egy szatyornyi kutyakaja mellett aludta végig az utat. Éjjel indultunk ugyanis.
Első nap reggeli közben - pestiesen szólva - beütött a nagy para.
Nonó élvezettel majszolta a vajas kiflit, majd hirtelen felsikított, mivel egy vérszomjas darazsat láttam vergődni a felső ajkán. Áááááá! Vér kibuggyan, gyerek ordít, apja sápad, pánikol, ugrás a kocsiba, irány az ügyelet, persze eltévedünk, közben dagad a duzzanat...végül ezt is különös szerencsével, allergiás reakció nélkül úszta meg a mi kis szerelemgyerekünk! Estére már nyoma sem volt a támadásnak, csak mi öregedtünk egy ötöst, mindjárt az első napon.
Aztán az utolsó napra is jutott izgalom, mikor hajnali sétára indultam lánykámmal, hogy friss kiflit hozzak a helyi boltból.
...mmmm, imádom a vadkerti Büdös-tó ébredező hangulatát, mikor a fű még párás, a nyaralók többsége csendes, minden olyan tiszta...
Hazafelé baktatva látom ám a messzi távolból, hogy egy fehér kutya rohan a part felé, épp a mi utcánk magasságában. Át is futott az agyamon, hogy akár a Kókusz is lehetne, de persze tudtam, hogy nem, mert rájuk zártam a kaput...mégsem nyugodtam, és igazam lett: az utcába érve szembe fut velem fiatalabbik kutyám, az agyament westie, mint a szabadulóművészek társadalmának új tagja! Kiszökött az ebadta! (Mint később többször is prezentálta, a kerítés kábé 15 centis résén bújt át a tízkilós eb.)
Egyszóval remek napokat tudhatunk magunk mögött, noha megemlítendő, hogy nap mint nap extra undorító légyinvázió árnyalta a képet. Erről többet nem is akarok mesélni, inkább feledném a cumisüvegen nyalakodó kis dögöket, a vacsora közben tányéron örjöngő pimasz tóparti műsort.
Tanúskodjon minderről az emlékbe elrakott - bontatlan - légypapír, ami nagyon büdös, de hatékony fegyverünk volt, 41 forintért vásárolva.
Inkább mesélek a kiskőrösi piacról szombat délelőtt, ahol verőfényes napsütésben ragyogó, friss portékákat válogattunk, barackot kóstoltunk, szőlőt csippegettünk. Kedvünkre válogattunk, az árussokkal jóízűt beszélgettünk, lángost ettünk és gagyiztunk a piac mögötti ócskásplaccon. (Azóta is hallgatok a 2500-ért vásárolt nájlon ágyneműhuzatok miatt.)
Dici néninél tett hétfő délutáni látogatásunk valódi lelki balzsamot jelentett számomra. Ahogy minden egyes Kiskőrösön és Soltvadkerten töltött perc gazdagította alaposan lemerült belső raktáraimat, gyermekkori emlékeim öleltek végig, illatok, hangulatok kényeztettek.
Eközben mindhárman lebarnultunk, jókat ettünk, játszottunk és pihentünk, néha civakodtunk, de inkább élveztük a pesti embernek már-már néha nyűgös-néma csendet. Elsőszülöttünket még soltvadkerti kosztól ragadva, vidékillatúan, kipirulva fektettem idehaza az ágyába, nyomban, ahogy hazaértünk, mert mire elszakadtunk onnan, késő este lett.
Feledhetetlen volt az első. Hálás vagyok.
2011. augusztus 25., csütörtök
2011. augusztus 24., szerda
2011. június 2., csütörtök
Nonószáj
Már nagyon vártam azt a pillanatot, hogy Nonó életre keltse elbűvölő babanyelvét.
Juhhé, a lányom elkezdett beszélni! :-)
No nem kell mindjárt közérthető, kerek tőmondatokat elvárni egy nyolchónapostól, elégedjünk meg a három szótagos trillákkal. Történt, hogy Nonó eddigi csecsemős gügyögését - nyolcadik hónapfordulóját elérve - felcserélte "felnőttes" beszélgetésre. Komolyan mondom, a lányunk társalog velünk!
Nem csupán a szókincse, a hangja is más lett a stílusváltás jegyében, vagyis a Mászóka klubban mostantól nem divat az üngyülübüngyülü. Helyette apróhölgyes stílusban, öntudatcseppekkel tálalva álló nap ezt hallgatjuk: - Titátitá-titátitátitá! Nyenyenyenyenyenye! Tátátátá-tátátá! Gigágigá! Ememmemmemmem! Brrrrrrrüüüüü! Ihhaihhaaihha!
Általában képtelenség ezen megnyilvánulásokat reakció nélkül hagyni, így Nagyéknál mostanság fenti beszéd a trendi, társalgási stílusban. A legkisebb beszélteti a két (N)nagyot.
Juhhé, a lányom elkezdett beszélni! :-)
No nem kell mindjárt közérthető, kerek tőmondatokat elvárni egy nyolchónapostól, elégedjünk meg a három szótagos trillákkal. Történt, hogy Nonó eddigi csecsemős gügyögését - nyolcadik hónapfordulóját elérve - felcserélte "felnőttes" beszélgetésre. Komolyan mondom, a lányunk társalog velünk!
Nem csupán a szókincse, a hangja is más lett a stílusváltás jegyében, vagyis a Mászóka klubban mostantól nem divat az üngyülübüngyülü. Helyette apróhölgyes stílusban, öntudatcseppekkel tálalva álló nap ezt hallgatjuk: - Titátitá-titátitátitá! Nyenyenyenyenyenye! Tátátátá-tátátá! Gigágigá! Ememmemmemmem! Brrrrrrrüüüüü! Ihhaihhaaihha!
Általában képtelenség ezen megnyilvánulásokat reakció nélkül hagyni, így Nagyéknál mostanság fenti beszéd a trendi, társalgási stílusban. A legkisebb beszélteti a két (N)nagyot.
2011. június 1., szerda
2011. május 29., vasárnap
Gyereknap
Tegnap este végre úgy tudtam végignézni egy filmet, hogy az totális kikapcsolódást jelentett. Kedvet kaptunk Stephen King híres Tortúrájához - retró, a férfifejű Kéjtibétsz zseniális pszichózásával. De jó is volt!
Ne keressünk összefüggést a fentiekkel, de a mai nap óriási eseménye, hogy Nonó 14.40-kor betölti a NYOLC hónapot! Már nem is szaporítom azokat a jelzőket, amik eszembe jutnak, ha arra gondolok, milyen bámulatos gyorsasággal érik meg a szemünk láttára egy kis emberpalánta.
Imádnivaló hölgyemény tudása napról-napra ámulatba ejt: mostanra ülni, pakolászni, akaratát a legváltozatosabb módokon kifejezni, pohárból inni, kúszni, mászni, térdelni, sőt, kapaszkodva felállni is tud. Gyakorlatilag meg nem áll egy pillanatra sem. Misz Sajtkukac.
Például korábban mereven elutasítottam a járókát, mert elképzelni is szörnyű volt, hogy a gyerekemet rácsok mögé dugva szakítják el tőlem az elvárások.
Aztán nemrég mégis elcsábultam egy összecsukhatóra. És láss szamarat: áldom a döntést, hogy suttba dobtam elveim ide vonaatkozó részét. Nonó imádja a járót (én csak így hívom, nem becézgetem), akár egy órát is elvan benne a műtyűrjeivel. Újabban a rácsokba kapaszkodva csimpaszkodik, hajigálja ki a tárgyakat, miközben öntudatosan hőbörög.
Imádat van, nem vitás, családunk 71 centis középpontja alaposan felforgatta a lelkünket. Valóban, amíg meg nem született a lányom, el se tudtam képzelni, hogy létezik ez a fajta szeretet a világon.
Rituáléink egyike, amikor reggel, ébredés (és pelenkacsere) után átköltözik a mi ágyunkba és ott a szülei biztonságában létezik: játszik, ugrabugrál, dobálózik, tévézik, visítozik (de persze nem alszik).
Ja, egyébként ma gyereknap is van, nem csupán hónapforduló.
Mivel a csaj imádja a két itthoni akváriumot bámulni, elvittük tegnap a Tropicariumba. Már alig vártuk, hogy lássa a cápákat, rájákat, egyéb vizicsodákat, de persze Nonóka menetrenszerűen elaludt a hátamon, mielőtt bejutottunk volna a plázaállatkertbe. Így csak mi moziztunk, ő végighorkolta a programot, cserébe kapott a Tropi-shopban óriás majmot plüssből (igaz, csimpánz nem is volt a Camponában :-), meg keménykötésű, szuperszínes könyvet a tengeri állatokról, és ilyenek. Nagyon szeretünk amúgy állatkertbe járni, legutóbb a veszprémi parkban csavarogtunk, csudajó volt!
Tegnap Nonó megkapta élete első lufiját is, egy gyerekkórházakban műsorozó bohóc árulta adományért cserébe. Egy rózsaszín kukaclufiból hajtogatott virágról van amúgy szó. Amely igen strapabíró példány. Nonó ugyanis egyfolytában gyűrögeti (gondolom ez a tetszés jele), sőt, négy kapafogacskájával erőteljesen masszírozza is a gumiszirmokat. Már várjuk, mikor fog kidurranni, lesz is belőle ordítás, de majd megvígasztalom. Atti ennek előtte le is lépett új ps-játékot venni, mert nem akart szerepet játszani a "durranó lufi sokkja" című minielőadásban.
..éppen kirepült a távirányító és a mobilom a járóból. Jó játék: Nonó kidobja a játékát, kétségbeesve kiabálni kezd, vagy sikít, anya ugrik, hajol-hasizmozik, szóval csupa haszon és még jól is szórakozunk. Mi és a nyolchónapos.
Ne keressünk összefüggést a fentiekkel, de a mai nap óriási eseménye, hogy Nonó 14.40-kor betölti a NYOLC hónapot! Már nem is szaporítom azokat a jelzőket, amik eszembe jutnak, ha arra gondolok, milyen bámulatos gyorsasággal érik meg a szemünk láttára egy kis emberpalánta.
Imádnivaló hölgyemény tudása napról-napra ámulatba ejt: mostanra ülni, pakolászni, akaratát a legváltozatosabb módokon kifejezni, pohárból inni, kúszni, mászni, térdelni, sőt, kapaszkodva felállni is tud. Gyakorlatilag meg nem áll egy pillanatra sem. Misz Sajtkukac.
Például korábban mereven elutasítottam a járókát, mert elképzelni is szörnyű volt, hogy a gyerekemet rácsok mögé dugva szakítják el tőlem az elvárások.
Aztán nemrég mégis elcsábultam egy összecsukhatóra. És láss szamarat: áldom a döntést, hogy suttba dobtam elveim ide vonaatkozó részét. Nonó imádja a járót (én csak így hívom, nem becézgetem), akár egy órát is elvan benne a műtyűrjeivel. Újabban a rácsokba kapaszkodva csimpaszkodik, hajigálja ki a tárgyakat, miközben öntudatosan hőbörög.
Imádat van, nem vitás, családunk 71 centis középpontja alaposan felforgatta a lelkünket. Valóban, amíg meg nem született a lányom, el se tudtam képzelni, hogy létezik ez a fajta szeretet a világon.
Rituáléink egyike, amikor reggel, ébredés (és pelenkacsere) után átköltözik a mi ágyunkba és ott a szülei biztonságában létezik: játszik, ugrabugrál, dobálózik, tévézik, visítozik (de persze nem alszik).
Ja, egyébként ma gyereknap is van, nem csupán hónapforduló.
Mivel a csaj imádja a két itthoni akváriumot bámulni, elvittük tegnap a Tropicariumba. Már alig vártuk, hogy lássa a cápákat, rájákat, egyéb vizicsodákat, de persze Nonóka menetrenszerűen elaludt a hátamon, mielőtt bejutottunk volna a plázaállatkertbe. Így csak mi moziztunk, ő végighorkolta a programot, cserébe kapott a Tropi-shopban óriás majmot plüssből (igaz, csimpánz nem is volt a Camponában :-), meg keménykötésű, szuperszínes könyvet a tengeri állatokról, és ilyenek. Nagyon szeretünk amúgy állatkertbe járni, legutóbb a veszprémi parkban csavarogtunk, csudajó volt!
Tegnap Nonó megkapta élete első lufiját is, egy gyerekkórházakban műsorozó bohóc árulta adományért cserébe. Egy rózsaszín kukaclufiból hajtogatott virágról van amúgy szó. Amely igen strapabíró példány. Nonó ugyanis egyfolytában gyűrögeti (gondolom ez a tetszés jele), sőt, négy kapafogacskájával erőteljesen masszírozza is a gumiszirmokat. Már várjuk, mikor fog kidurranni, lesz is belőle ordítás, de majd megvígasztalom. Atti ennek előtte le is lépett új ps-játékot venni, mert nem akart szerepet játszani a "durranó lufi sokkja" című minielőadásban.
..éppen kirepült a távirányító és a mobilom a járóból. Jó játék: Nonó kidobja a játékát, kétségbeesve kiabálni kezd, vagy sikít, anya ugrik, hajol-hasizmozik, szóval csupa haszon és még jól is szórakozunk. Mi és a nyolchónapos.
2011. május 26., csütörtök
AttiKata-klónbébi (8 hónaposan)
Megfigyelők szerint orrtól felfelé apára, lefelé anyára hajaz lányutódunk. Izgi! :-)
2011. május 22., vasárnap
2011. május 6., péntek
Fejlődik
Őrület, hogy egy teljességgel magatehetetlen bébi miként és milyen villámgyorsan válik szemünk láttára aprófelnőtté!
Noémi elmúlt hét hónapos, alul két hófehér gyöngyöcske virít a szájában. De az elmúlt napok nyügőssége után ma reggelre a felső ínyben is két mini fehér csík bukkant fel, mintegy jelezvén, hogy hamarosan újabb fogakkal gazdagodunk.
Lányom képességei amúgy napról-napra tágítják a horizontot: megállíthatatlanul pörög, forog, gurul, tekereg, legújabban félig ülő pozícióból szemléli a környezetét. Vagyis mondhatni, hogy egy örökmozgó, energiával teli csemete tölti ki mindenapjaimat. Pontosan archiválva az utókornak: Noémi hét hónaposan és hat naposan majdnem mászik, vagyis a nap nagy részében négykézláb rugózik előre-hátra. Néha bepipul, mert nem halad előre, legfeljebb két centit, sokkal inkább profi módon hátrál, habár ő mégis menne, menne. Bizony, ilyen korán rohanni kezdenek a mai fiatalok.
Eközben túl vagyunk az első névnapján, április 22.-e ugyanis e jeles esemény.
Jöttek is sorban a kis hercegnő alattvalói, megkapta élete első virágját (egy halvány rózsaszín gerberát) a nagyapjától, és estére csudakomoly ünnepi vacsorát is rendeztünk az akkor már igazak álmát alvó babának. Mondanom se kell, játékok, ruhák, plüssök, babák álltak aznap hadrendbe, hogy unalmas(abb) hétköznapjain Nonóka rájuk is vessen néha pillantást, tengernyi babakincse között. Hiába no, jó dolog ma kisbabának lenni. Na nem mintha nekünk olyan sanyarú gyermekkorunk lett volna.
De hogy még néhány mondatot áldozzak a névnapra, muszáj rögzíteni, hogy jeles jubileum körítette eme önmagában is kiemelkedő családi ünnepet. Az én apukám ugyanis 65 éves lett április 24-én. Így az egy nappal korábban lévő Béla nappal, illetve a húsvéttal együtt ültük meg Noémi első névnapját. Körülötte forgott a családi asztal, nemkülönben az egész família..
Hogy bámulatos fejlődését eképpen is szemléltessem, el kell mondanom, hogy a csöppség hetek óta a húsevők táborába tartozik. Csirkemell főzelékkel, ez a napi menü mostanság, de gond nélkül lecsúszik a pulykamelles változat is. Magam lelkesen, már-már rutinszerűen pépesítem számára a piacon gondosan levadászott friss zöldségeket, kínálom tejes, gyümölcsös finomságokkal, hogy minden körülmények között kellően teli pocakkal vágjon neki a paradicsom meghódításának.
Noémi elmúlt hét hónapos, alul két hófehér gyöngyöcske virít a szájában. De az elmúlt napok nyügőssége után ma reggelre a felső ínyben is két mini fehér csík bukkant fel, mintegy jelezvén, hogy hamarosan újabb fogakkal gazdagodunk.
Lányom képességei amúgy napról-napra tágítják a horizontot: megállíthatatlanul pörög, forog, gurul, tekereg, legújabban félig ülő pozícióból szemléli a környezetét. Vagyis mondhatni, hogy egy örökmozgó, energiával teli csemete tölti ki mindenapjaimat. Pontosan archiválva az utókornak: Noémi hét hónaposan és hat naposan majdnem mászik, vagyis a nap nagy részében négykézláb rugózik előre-hátra. Néha bepipul, mert nem halad előre, legfeljebb két centit, sokkal inkább profi módon hátrál, habár ő mégis menne, menne. Bizony, ilyen korán rohanni kezdenek a mai fiatalok.
Eközben túl vagyunk az első névnapján, április 22.-e ugyanis e jeles esemény.
Jöttek is sorban a kis hercegnő alattvalói, megkapta élete első virágját (egy halvány rózsaszín gerberát) a nagyapjától, és estére csudakomoly ünnepi vacsorát is rendeztünk az akkor már igazak álmát alvó babának. Mondanom se kell, játékok, ruhák, plüssök, babák álltak aznap hadrendbe, hogy unalmas(abb) hétköznapjain Nonóka rájuk is vessen néha pillantást, tengernyi babakincse között. Hiába no, jó dolog ma kisbabának lenni. Na nem mintha nekünk olyan sanyarú gyermekkorunk lett volna.
De hogy még néhány mondatot áldozzak a névnapra, muszáj rögzíteni, hogy jeles jubileum körítette eme önmagában is kiemelkedő családi ünnepet. Az én apukám ugyanis 65 éves lett április 24-én. Így az egy nappal korábban lévő Béla nappal, illetve a húsvéttal együtt ültük meg Noémi első névnapját. Körülötte forgott a családi asztal, nemkülönben az egész família..
Hogy bámulatos fejlődését eképpen is szemléltessem, el kell mondanom, hogy a csöppség hetek óta a húsevők táborába tartozik. Csirkemell főzelékkel, ez a napi menü mostanság, de gond nélkül lecsúszik a pulykamelles változat is. Magam lelkesen, már-már rutinszerűen pépesítem számára a piacon gondosan levadászott friss zöldségeket, kínálom tejes, gyümölcsös finomságokkal, hogy minden körülmények között kellően teli pocakkal vágjon neki a paradicsom meghódításának.
2011. március 21., hétfő
2011. február 26., szombat
2011. február 25., péntek
Kórság van
Kicsiként szerettem beteg lenni. Persze, hiszen körülöttem ugrált az egész család.
Na nem mintha egyébként nem így lett volna.
A betegség mégis különleges állapot volt, amikor az egyébként is agyonszeretett gyerek még inkább odafigyelésre érdemes. Mifelénk így definiálták, ha kórságtól sújtott csemete volt a családnál.
Az volt a legjobb, hogy nem kellett iskolába mennem. Ha mondjuk vasárnap lerobbantam, a következő hét már biztosan elment a lábadozással, jobban mondva a láblógatással.
Mert azért hála az égnek, soha nem kellett komoly kórságokkal küzdenem. (Habár ha eszembe villan az a vörösen viszketős rubeola alig tízévesként, na az talán vérre menő küzdelem volt...)
Legtöbbször torokgyulladás, influenza és hasonló klasszikusok uralkodtak nálunk. És végtelen tévézés a nappaliban, olvasás naphosszat, kötelező ágynyugalom, all inclusive ellátás, leckét hozó osztálytársak, videojáték a tesókkal, házhoz jövő háziorvos (akit akkor még körzetinek hívtak).
Bezzeg mi van felnőttként?
Neo citrant a munkahelyi asztalon bágyadtan kavargató állelkes újságíró, két rohanás között elszopogatott citromos torokbonbon az ezrekért kiváltott gyógyszerek közül, kettesével bekapkodott cévitamin, infraszauna, sok folyadék, némi pihenés este, éjjel, hajnalban, közben aggódás a munka, a betervezett programok és a karikás szemek miatt.
Lényegében tehát "nemérekrábeteglenni" hozzáállás a gyógyulás érdekében.
Amióta Noémi a világ közepe, azóta pedig rettegett rémálmaim egyike, hogy kidőlök a sorból és nem tudom ellátni elsőszülöttem mindennél, még magamnál is előrébbvaló szükségleteit.
Márpedig végigsöpört kis családunkon a télvégi nátha.
Kezdte a családfő, elkapta az utód és sereghajtóként mostanra nem úsztam meg én sem a papírzsebkendők gyűrögetését. Miközben a gyerek orrcseppjét ötpercenként spriccelem magamba, hogy levegőt is kapjak a gutaütésen kívül, és újfent megfogadom, hogy ennyi teát legközelebb csak a következő télen iszom, hősiesen próbálom játszani a "semmibajom" műsort.
Kérem, hagy pöröljek: nekem nincs időm betegnek lenni, soha korábban ugyanis fontosabb pozícióm nem volt. Édesanya volnék, apró csöppséggel! Habár az ő kedvéért szívesen csinálok bohócot magamból rettenetes orrfúvás közepette, azért itt bevallom: kórság nélkül a fejem sem robbanna szét, amikor a hatodik kört kell rónom büfizést hanyagoló öthónaposommal.
Annyira közhely, de nem tudom elkerülni. Engem ugyanis nem az algopiryn, hanem a lányom mosolya gyógyít. Nem vitás, azért a ragyogó villanásért hajnalban is megéri kibukdácsolni a hitvesi priccsről és boldogan rohanni hívogató édes, gügyögésre.
Na nem mintha egyébként nem így lett volna.
A betegség mégis különleges állapot volt, amikor az egyébként is agyonszeretett gyerek még inkább odafigyelésre érdemes. Mifelénk így definiálták, ha kórságtól sújtott csemete volt a családnál.
Az volt a legjobb, hogy nem kellett iskolába mennem. Ha mondjuk vasárnap lerobbantam, a következő hét már biztosan elment a lábadozással, jobban mondva a láblógatással.
Mert azért hála az égnek, soha nem kellett komoly kórságokkal küzdenem. (Habár ha eszembe villan az a vörösen viszketős rubeola alig tízévesként, na az talán vérre menő küzdelem volt...)
Legtöbbször torokgyulladás, influenza és hasonló klasszikusok uralkodtak nálunk. És végtelen tévézés a nappaliban, olvasás naphosszat, kötelező ágynyugalom, all inclusive ellátás, leckét hozó osztálytársak, videojáték a tesókkal, házhoz jövő háziorvos (akit akkor még körzetinek hívtak).
Bezzeg mi van felnőttként?
Neo citrant a munkahelyi asztalon bágyadtan kavargató állelkes újságíró, két rohanás között elszopogatott citromos torokbonbon az ezrekért kiváltott gyógyszerek közül, kettesével bekapkodott cévitamin, infraszauna, sok folyadék, némi pihenés este, éjjel, hajnalban, közben aggódás a munka, a betervezett programok és a karikás szemek miatt.
Lényegében tehát "nemérekrábeteglenni" hozzáállás a gyógyulás érdekében.
Amióta Noémi a világ közepe, azóta pedig rettegett rémálmaim egyike, hogy kidőlök a sorból és nem tudom ellátni elsőszülöttem mindennél, még magamnál is előrébbvaló szükségleteit.
Márpedig végigsöpört kis családunkon a télvégi nátha.
Kezdte a családfő, elkapta az utód és sereghajtóként mostanra nem úsztam meg én sem a papírzsebkendők gyűrögetését. Miközben a gyerek orrcseppjét ötpercenként spriccelem magamba, hogy levegőt is kapjak a gutaütésen kívül, és újfent megfogadom, hogy ennyi teát legközelebb csak a következő télen iszom, hősiesen próbálom játszani a "semmibajom" műsort.
Kérem, hagy pöröljek: nekem nincs időm betegnek lenni, soha korábban ugyanis fontosabb pozícióm nem volt. Édesanya volnék, apró csöppséggel! Habár az ő kedvéért szívesen csinálok bohócot magamból rettenetes orrfúvás közepette, azért itt bevallom: kórság nélkül a fejem sem robbanna szét, amikor a hatodik kört kell rónom büfizést hanyagoló öthónaposommal.
Annyira közhely, de nem tudom elkerülni. Engem ugyanis nem az algopiryn, hanem a lányom mosolya gyógyít. Nem vitás, azért a ragyogó villanásért hajnalban is megéri kibukdácsolni a hitvesi priccsről és boldogan rohanni hívogató édes, gügyögésre.
2011. február 17., csütörtök
Rossz nap
Borongós, barátságtalan az idő odakint, olyan fajta, amikor - boldogult nagyanyám szavaival élve - már reggel "fel kell csavarni" a lámpát ahhoz, hogy meleg fényesség színesítse a szobát.
Korai fél kilenc van, visszabújtam a takaró alá, Noémi egykedvűen gyűrögeti mellettem a kedvenc kockáját. Ma nem fogadott széles, jellegzetesen káprázatos mosollyal ébredéskor, bár örült nekem, de mintha a februári tél az ő hangulatára is rányomná a bélyegét. Babahóbort. Érzékenység.
Az a fajta idő ez, amikor nincs kedvem semmihez, amikor legszívesebben a takaró alatt pihegnék álló nap, legfeljebb egy kis ölelésért dugnám ki az orrom, hogy tudjam, csak kívül van hideg.
Pedig a teendők sorakoznak megbízhatóan. Leginkább takarítani kéne, meg mosni, teregetni - csupa izgalmas, mindent betöltő háztartási elfoglaltság. Mégis hagyom, hogy a porcicákat a kutyák kergessék, a ruhák pedig gyűljenek egyhetes, alig bejáratott szennyestartónkban. Oly fárasztó ez az egykedvűség!
Hja kérem, nekem most sétálni volna kedvem, sőt, táncolni a napsütésben, közben mélyen beszívni a langymeleg tavaszi fuvallatot, és vidáman csicsergő madárkák után mosolyogni.
Sorry, de ennek híján menthetetlen a hangulatom mára.
Eközben persze furdal a lelkiismeret, hiszen említettem, drága lányom sem a jobbik lábával kelt ma reggel. Jelesül: pillanatok alatt eltörik nála a mécses. Nekem ezért szórakoztatnom kellene őt, szünet nélkül vidám mosollyá szelidíteni összevont szemöldökét. De valahogy nem jönnek most csípőből a vicces jelenetek.
Hiába no, rossz napunk van. Szürke, unalmas-borongós, tipikusan hétköznapi mozaikja ez egyébként kalandosan gyönyörű életünknek.
Korai fél kilenc van, visszabújtam a takaró alá, Noémi egykedvűen gyűrögeti mellettem a kedvenc kockáját. Ma nem fogadott széles, jellegzetesen káprázatos mosollyal ébredéskor, bár örült nekem, de mintha a februári tél az ő hangulatára is rányomná a bélyegét. Babahóbort. Érzékenység.
Az a fajta idő ez, amikor nincs kedvem semmihez, amikor legszívesebben a takaró alatt pihegnék álló nap, legfeljebb egy kis ölelésért dugnám ki az orrom, hogy tudjam, csak kívül van hideg.
Pedig a teendők sorakoznak megbízhatóan. Leginkább takarítani kéne, meg mosni, teregetni - csupa izgalmas, mindent betöltő háztartási elfoglaltság. Mégis hagyom, hogy a porcicákat a kutyák kergessék, a ruhák pedig gyűljenek egyhetes, alig bejáratott szennyestartónkban. Oly fárasztó ez az egykedvűség!
Hja kérem, nekem most sétálni volna kedvem, sőt, táncolni a napsütésben, közben mélyen beszívni a langymeleg tavaszi fuvallatot, és vidáman csicsergő madárkák után mosolyogni.
Sorry, de ennek híján menthetetlen a hangulatom mára.
Eközben persze furdal a lelkiismeret, hiszen említettem, drága lányom sem a jobbik lábával kelt ma reggel. Jelesül: pillanatok alatt eltörik nála a mécses. Nekem ezért szórakoztatnom kellene őt, szünet nélkül vidám mosollyá szelidíteni összevont szemöldökét. De valahogy nem jönnek most csípőből a vicces jelenetek.
Hiába no, rossz napunk van. Szürke, unalmas-borongós, tipikusan hétköznapi mozaikja ez egyébként kalandosan gyönyörű életünknek.
2011. február 14., hétfő
Valentin vagy amit akartok
Rózsaszín tulipán.
Így köszöntöttem a lányomat a szerelmesek ünnepén, hiszen nem kell nála ékesebb dísze a mai napnak.
Nahát ennél giccsesebb felütése nem is lehetett volna ennek a bejegyzésnek. Brrrr!
Igazából úgy volt valentinkor, hogy délelőtt Nonóval szokásos piaci mustránkra mentünk. (Közel lakunk a Bosnyákhoz, a híres zuglói pijachó' - hetente kitolom a bébit, ő jót alszik vagy nézelődik, én vásárolok és emberek között vagyok. Egyik új barátném a savanyúságos asszony! :-) Egyszóval a piac kész felüdülés, szociológiai kalandtúra, pszichoborzongás!
Valentin napon, - amikor egyébként rém szar kedvem volt reggel óta - kislattyogtunk a piacra lelki táplálékért: a vásárlás öröméért. Akkor találtam a virágosnál a gyönyörű, harmatrószaszín tulipánt, meg a piciny színes kislány figurát..e kettő lett tehát a Szerelmesek-napi ajándék, Nonó életében elöször.
Este én is kaptam két kiflit. Összesülve, egyik elöl, másik hátul, masnival átkötve.
2011. június eleje
E bejegyzést utólag fejezem be, de a dátumot meghagyom eredetiben..
Június elején vagyunk. Vicces, mennyi ünnepen túl van ez az apró Kincs, amiről halvány fogalma nincsen (még). Voltak családi ünnepek (névnapok, születésnapok), advent, Mikulás, első szenteste, karácsony, szilveszter (de jó is volt hármasban, itthon!). Azután újév, március 15. (he-he), húsvét, anyák napja, gyereknap..kihagytam valamit?
Nem tudom miért jutott eszembe mindez. Talán mert fontosnak tartom rögzíteni, hogy Nonót úgy neveljük már most, hogy később szívesen kövesse a hagyományainkat. Szeretnénk, ha minden ünnep a csodakirálylányok napja lenne számára.
Így köszöntöttem a lányomat a szerelmesek ünnepén, hiszen nem kell nála ékesebb dísze a mai napnak.
Nahát ennél giccsesebb felütése nem is lehetett volna ennek a bejegyzésnek. Brrrr!
Igazából úgy volt valentinkor, hogy délelőtt Nonóval szokásos piaci mustránkra mentünk. (Közel lakunk a Bosnyákhoz, a híres zuglói pijachó' - hetente kitolom a bébit, ő jót alszik vagy nézelődik, én vásárolok és emberek között vagyok. Egyik új barátném a savanyúságos asszony! :-) Egyszóval a piac kész felüdülés, szociológiai kalandtúra, pszichoborzongás!
Valentin napon, - amikor egyébként rém szar kedvem volt reggel óta - kislattyogtunk a piacra lelki táplálékért: a vásárlás öröméért. Akkor találtam a virágosnál a gyönyörű, harmatrószaszín tulipánt, meg a piciny színes kislány figurát..e kettő lett tehát a Szerelmesek-napi ajándék, Nonó életében elöször.
Este én is kaptam két kiflit. Összesülve, egyik elöl, másik hátul, masnival átkötve.
2011. június eleje
E bejegyzést utólag fejezem be, de a dátumot meghagyom eredetiben..
Június elején vagyunk. Vicces, mennyi ünnepen túl van ez az apró Kincs, amiről halvány fogalma nincsen (még). Voltak családi ünnepek (névnapok, születésnapok), advent, Mikulás, első szenteste, karácsony, szilveszter (de jó is volt hármasban, itthon!). Azután újév, március 15. (he-he), húsvét, anyák napja, gyereknap..kihagytam valamit?
Nem tudom miért jutott eszembe mindez. Talán mert fontosnak tartom rögzíteni, hogy Nonót úgy neveljük már most, hogy később szívesen kövesse a hagyományainkat. Szeretnénk, ha minden ünnep a csodakirálylányok napja lenne számára.
2011. január 30., vasárnap
Fókabébi, almalé
Lányunk tévedhetetlenül cseperedik.
Újabb mérföldkőhöz érkeztünk, ma ugyanis kipróbáltuk a nagykádas fürdést: kevés vízzel, habfürdővel, sok színes játékkal, tele reménnyel. Midőn víz elemű anyuka vagyok, nem titkolt vágyam, hogy Nonó menthetetlenül megszeresse az őserejű mindenhatót. Hogy később emlékezetes csapatépítő családi programok legyenek az úszások, búvárkodások, vízparti várépítések, locsi-pocsik, pincsipancsik..
Mintha már most tudná, érezné elvárásom, a kis fókabébi első perctől élvezi a fürdést. Lelkesen kalimpál, csapkodja a vizet, dobálja a csörgőt és nagyokat vigyorog. Óriási üveggolyóra emlékeztető szemeivel pedig folyamatosan az enyémbe akasztja igéző tekintetét, így beszélgetünk fürdéskor, mi ketten.
Szuper! Kezdetnek álmodni sem mertem jobbat. És megnyugtat, hogy szépen, biztosan fejlődik, hiszen lassan kinövi a babakádját.
Noémi tegnap volt négy hónapos!
Elképesztően rohan az idő, maholnap érettségizni fog :-), mi meg változatlanul csak kapkodjuk a fejünket. Persze még mindig nem tudunk betelni vele, de nagyon úgy tűnik, ez már így marad, hiszen napról-napra szebb és ügyesebb, mindig mutat valami újat. Naponta elkápráztat, rabul ejt, megbabonáz.
Az idő múlását egyébként a ruháin is látom. Tegnap például órákig selejteztem az apró holmikat, aminek köszönhetően két hatalmas kupac bébiszerkó landolt óriási papírdobozban, kistesónak elspájzolva.
Hogy tömören megemlítsem, néhány napja elkezdtük a hozzátáplálást is. Mára 5-6 kanál frissen facsart almalénél tartunk. Noémi elöször édesen fintorgott az ismeretlen íz kóstolása közben, mára magabiztosan nyeli a savanyú-édes nedűt, cuppogással jelezve elragadtatását.
Az almalevet nagyanyáink jól bevált technikájával nyerem. Miután nyersen lereszelem a friss, roppanós almát (én az idaredet szeretem, mert olyan az íze, mint gyermekkorom jonatán almáinak), a reszeléket átnyomom tiszta gézlapon. Rengeteg lé csurog így a tálkába, nem is gondolnánk, mennyi!
(Mindezt azért rögzítem, hogy majd néhány évtized múlva jól elcsodálkozzunk, 2011-ben, a konyhai csodamasinák, hiperszuper botmixerek világában miféle módszer éli reneszánszát. :-)
Tegnap este Noémi hóünneplő menüjét vaníliás tejberizspéppel is kiegészítettük. Hát igen, a modern kor vívmányai azért csalhatatlanul uralják életünket: anyatejhelyettesítő tápszerből készült rizspapi ez, négyhósoknak prezentálva. De nekünk is ízlett.
Újabb mérföldkőhöz érkeztünk, ma ugyanis kipróbáltuk a nagykádas fürdést: kevés vízzel, habfürdővel, sok színes játékkal, tele reménnyel. Midőn víz elemű anyuka vagyok, nem titkolt vágyam, hogy Nonó menthetetlenül megszeresse az őserejű mindenhatót. Hogy később emlékezetes csapatépítő családi programok legyenek az úszások, búvárkodások, vízparti várépítések, locsi-pocsik, pincsipancsik..
Mintha már most tudná, érezné elvárásom, a kis fókabébi első perctől élvezi a fürdést. Lelkesen kalimpál, csapkodja a vizet, dobálja a csörgőt és nagyokat vigyorog. Óriási üveggolyóra emlékeztető szemeivel pedig folyamatosan az enyémbe akasztja igéző tekintetét, így beszélgetünk fürdéskor, mi ketten.
Szuper! Kezdetnek álmodni sem mertem jobbat. És megnyugtat, hogy szépen, biztosan fejlődik, hiszen lassan kinövi a babakádját.
Noémi tegnap volt négy hónapos!
Elképesztően rohan az idő, maholnap érettségizni fog :-), mi meg változatlanul csak kapkodjuk a fejünket. Persze még mindig nem tudunk betelni vele, de nagyon úgy tűnik, ez már így marad, hiszen napról-napra szebb és ügyesebb, mindig mutat valami újat. Naponta elkápráztat, rabul ejt, megbabonáz.
Az idő múlását egyébként a ruháin is látom. Tegnap például órákig selejteztem az apró holmikat, aminek köszönhetően két hatalmas kupac bébiszerkó landolt óriási papírdobozban, kistesónak elspájzolva.
Hogy tömören megemlítsem, néhány napja elkezdtük a hozzátáplálást is. Mára 5-6 kanál frissen facsart almalénél tartunk. Noémi elöször édesen fintorgott az ismeretlen íz kóstolása közben, mára magabiztosan nyeli a savanyú-édes nedűt, cuppogással jelezve elragadtatását.
Az almalevet nagyanyáink jól bevált technikájával nyerem. Miután nyersen lereszelem a friss, roppanós almát (én az idaredet szeretem, mert olyan az íze, mint gyermekkorom jonatán almáinak), a reszeléket átnyomom tiszta gézlapon. Rengeteg lé csurog így a tálkába, nem is gondolnánk, mennyi!
(Mindezt azért rögzítem, hogy majd néhány évtized múlva jól elcsodálkozzunk, 2011-ben, a konyhai csodamasinák, hiperszuper botmixerek világában miféle módszer éli reneszánszát. :-)
Tegnap este Noémi hóünneplő menüjét vaníliás tejberizspéppel is kiegészítettük. Hát igen, a modern kor vívmányai azért csalhatatlanul uralják életünket: anyatejhelyettesítő tápszerből készült rizspapi ez, négyhósoknak prezentálva. De nekünk is ízlett.
2011. január 12., szerda
Blog újratöltve
Tádáááám!
Nos, ezennel leporolom elhanyagolt bubbleblogomat és nekiállok beváltani újévi fogadalmaim egyikét. Miszerint most már tényleg legalább kétnaponta szakítok időt rá, hogy néhány sorban megörökítsem magunkat az utókornak.
Mardos a tudat, hogy számtalan eseményt így sem tudok már felidézni - senki nem szólt előre, hogy a friss anyaság majd jól a memória rovására megy!
Mindenesetre volt első karácsonyunk (ennek külön fejezetet szánok), első és sokadik mosolyunk, gügyögésünk, sikolyunk, visításunk, csörgődobálásunk, etcetera, hűdesokminden!
Olllééé, újra itt vagyunk! Noémi és mi.
Nos, ezennel leporolom elhanyagolt bubbleblogomat és nekiállok beváltani újévi fogadalmaim egyikét. Miszerint most már tényleg legalább kétnaponta szakítok időt rá, hogy néhány sorban megörökítsem magunkat az utókornak.
Mardos a tudat, hogy számtalan eseményt így sem tudok már felidézni - senki nem szólt előre, hogy a friss anyaság majd jól a memória rovására megy!
Mindenesetre volt első karácsonyunk (ennek külön fejezetet szánok), első és sokadik mosolyunk, gügyögésünk, sikolyunk, visításunk, csörgődobálásunk, etcetera, hűdesokminden!
Olllééé, újra itt vagyunk! Noémi és mi.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)