Borongós, barátságtalan az idő odakint, olyan fajta, amikor - boldogult nagyanyám szavaival élve - már reggel "fel kell csavarni" a lámpát ahhoz, hogy meleg fényesség színesítse a szobát.
Korai fél kilenc van, visszabújtam a takaró alá, Noémi egykedvűen gyűrögeti mellettem a kedvenc kockáját. Ma nem fogadott széles, jellegzetesen káprázatos mosollyal ébredéskor, bár örült nekem, de mintha a februári tél az ő hangulatára is rányomná a bélyegét. Babahóbort. Érzékenység.
Az a fajta idő ez, amikor nincs kedvem semmihez, amikor legszívesebben a takaró alatt pihegnék álló nap, legfeljebb egy kis ölelésért dugnám ki az orrom, hogy tudjam, csak kívül van hideg.
Pedig a teendők sorakoznak megbízhatóan. Leginkább takarítani kéne, meg mosni, teregetni - csupa izgalmas, mindent betöltő háztartási elfoglaltság. Mégis hagyom, hogy a porcicákat a kutyák kergessék, a ruhák pedig gyűljenek egyhetes, alig bejáratott szennyestartónkban. Oly fárasztó ez az egykedvűség!
Hja kérem, nekem most sétálni volna kedvem, sőt, táncolni a napsütésben, közben mélyen beszívni a langymeleg tavaszi fuvallatot, és vidáman csicsergő madárkák után mosolyogni.
Sorry, de ennek híján menthetetlen a hangulatom mára.
Eközben persze furdal a lelkiismeret, hiszen említettem, drága lányom sem a jobbik lábával kelt ma reggel. Jelesül: pillanatok alatt eltörik nála a mécses. Nekem ezért szórakoztatnom kellene őt, szünet nélkül vidám mosollyá szelidíteni összevont szemöldökét. De valahogy nem jönnek most csípőből a vicces jelenetek.
Hiába no, rossz napunk van. Szürke, unalmas-borongós, tipikusan hétköznapi mozaikja ez egyébként kalandosan gyönyörű életünknek.
Én is tavaszt akarooooook!! :D
VálaszTörlés