Olvastam, hogy a szülés közeledtét az is csalhatatlanul jelzi, ha a kilencedik hónap végét taposó kismama - aki amúgy egy fél méter széles járdán már hetek óta nem tud egyenesen végigkacsázni -, egyszercsak eszeveszett takarítást rendez a babaváró fészekben. És, hogy dolgavégeztéig esélytelen, de férfinépnek legalábbis életveszélyes őt ilyenkor tétlenségre inteni. Egészen addig, míg a mindenórás egyesével át nem törölte ecetes kendővel a cipőket, mi több, fogkefével sikálta végig a fajansz mögötti csempét.
Na valahogy így jártam ma. Utolért a pánikszerű terhességi suvickolhatnék.
Pedig már június óta fészekrakó - pontosabban fészekátalakító - lázban égünk. Hetekig tégláig bontott lakásban, lenge kánikulában kerülgettük idehaza a malteros vödröket, no meg a homeless módban hajnalonta elhagyatva nyávogó macskát.
Eközben megállapítottuk: nem csupán üvegtéglafalat, csapatot is remekül épít Lajos, a festő; továbbá nem kevésbé közösségformáló erővel bír az ajtaját ideiglenesen elveszítő helyiség: a vécé. (Előbbi neve imában fénylik mindahányszor, mikor lányom mackómintás bordűrjét csodálom. Utóbbi megújult külseje pedig Atti szerint egy Ráday utcai szórakozóhely mellékesét idézi. Kell ennél több a lakás legkisebbjében?)
Szóval ma Terminátort megszégyenítő elánnal estem neki a konyhaszekrényeknek és a cipős gardróbnak, s jó, hogy anyám azt sem látta, ahogy mosópornyomokat vakartam a fürdőszoba felső polcáról - egy nyegle széken imbolyogva. Megelégedéssel tölt el: zeneszóra, dobpergésre rohamtempóban sikáltam végig a lakást, mindössze portörlésnyi polc maradt másnapra.
Csak amikor háromésfélkilónyi babalányom jelezte határomat egy irányított oldalrúgással, akkor helyezkedtem villámgyorsan jajgatós terhesállásba és legyintettem utolsót rózsaszín rongyommal. Egy utolsót, mára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése