Tovább nem odázható feladatot teljesítettünk tegnap: immár a 39. hét elején pinceszintről földszinti magasságokba emeltem Kínából elszármazott, kedvenc kis rózsaszín bőröndömet és úgy ahogy-nagyjából, de végre összedobtam a kórházi pakkot.
Olyannyira voltam alapos a négyféle személyre szabott listát követve, hogy ha majd a szülőszobán szükségszerűen kitárja magát a "kis rózsaszín", még a bálnamamák emelgetéséhez szokott műtősfiúk sem csukják egykönnyen vissza. Rá kellett ugyanis térdelni, hogy fogjon a zippzár. Hiába, legfeljebb az én külön bejáratú Szuperhíróm az, aki a későbbiekben (el)bánhat vele, a pekingi "kis rózsaszínnel" ;-)
Dehát, minek is szépítsük: a kínai selyemutat simán kirakhatnám a 0-ás méretű pelenkák és az "esküszömeddignemlátott" óriás méretű intim betétek garmadájával, amiket - mint tapasztalt barátnőmtől megtudtam - csemetémmel a külvilágban a legnagyobb hálával fogok kezelni az első magamból kifordult éjszakán.
Most, amikor a finishbe érve életünket visszavonhatatlanul a "napjaink meg vannak számlálva"-érzés lengi be, már ezen sem csodálkozom egy cseppet sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése