2010. október 27., szerda

Négy hete

Kerek négy hete született Noémi.
Négy hete annak, hogy életet adtam csodálatos lányunknak, egyúttal világra jött anyai mivoltom, Atti pedig apává lépett elő.
Négy hete és kilenc hónapja annak, hogy életünk gyökeresen megváltozott a sors mindenható fintora révén. Nemlétező véletlenek, isteni tervszerűség. Így is mondhatnánk.
Négy hete már, hogy fogalmam sincs, mi történik körülöttem a világban, mert az én világom most egyvalakiről szól. Ez tűnjön bár szűkösnek a külső szemlélő számára, nekem mégis Ő jelenti a végtelent.
Négy hete és sok-sok órája annak, hogy belém költözött, örök fogságra ítélt egy addig ismeretlen érzés, mely térdre kényszeríti az egómat, s boldog alázattá szelidíti tomboló lelkemet.
Négy hét alatt annyi minden történt velünk, hogy a négy hét hosszú hónapok alatt is csak nehezen emészthető, miközben újabb négy hét múlva azt sem tudjuk majd, milyen napra esett ez a mai.
Pedig csak négy hét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése