Hétből három

Ma három hetes ez a gyönyörűség itt a karomban és mi - későn érő szülők lévén - végre felocsúdni látszunk a kezdeti áhitatból. Ha egyáltalán.
Noha már jócskán beindult a kiscsaládi hétköznapok motorja, magam még mindig túl gyakran és tagadhatatlanul büszkén ismételgetem némán, hogy "szültem egy gyereket".
Míg Atti, mint egy kezdő turista, reggeltől estig a videokamera mögül kacsintgat lelkesen lányára. Egyetlen fontos esemény sem válhat ugyanis a feledés martalékává.

Történés márpedig akad bőven. Felváltva, sőt, van, hogy egy időben eszünk, alszunk, fürdünk, feszítünk a pelenkában; napjában többször is átöltözünk, újabban vigyorogni tanulunk :-), és ne tagadjuk: időnként ordítunk is. Olyankor, ha anya és apa épp nem találja égető alapszükségletem kielégítésének magától értetődő módját. Mert azért mitagadás, kezdő szülőkkel van dolgom...

Eddig nem tűnt fel, de hajnaltájt tisztán hallani, hogy apró madarak csicseregnek az ablakunk alatt, ami már-már giccsessé festi a képet. Kisdedem szájtátva szunyókál a karomban. Én pedig egy hintaszékben ringatózom, lágy, meleg köntösbe burkolózva. Azon mélázok, hogy immár "korossá" vált a lányom, s az, amiről hónapokig csak ábrándozni mertem, visszavonhatatlanul kézzel fogható lett az életemben..
Kész szerencse, hogy a megbízhatóan menetrendszerű éjszakai horkolás most is megtöri ezt a festői képet, máskülönben itt olvadnék el, menthetetlenül.