Noha születése előtt szentül megfogadtam, hogy Noémi fejlődésének minden mozzanatáról írásban is hírt adok, egyelőre csak az emlékezetem őrzi hűen elsőszülöttünk korai megnyilvánulásait.
Az ok rém prózai és még csak újat sem mondok vele: krónikus időhiány, úlyos alváshiánnyal fűszerezve.
Ráadásul tényszerű, hogy újdonsült kismama agyi kapacitása csalhatalanul képes a pelenkák és popsitörlők egyébként nagyon is lényeges szintjén ragadni. Ezzel márpedig ambivalens tevékenység lehet a blogírás.
Nem mondom, persze, magyarázni könnyű a bizonyítványt, s tán szuperfitti anyukáknál tényleg sorvezetőként szolgál a tankönyv szerinti napirend, de nálunk ez nincs így.
Szempillantás alatt telik el például úgy a délelőtt, hogy mire az órára pillantok, már 14.30 van és rajtam még mindig az éjszakai etetéshez sebtében felkapott köntös lóg, miközben kényelmesen elköltött reggeliről álmodom. No de sosem voltunk az a napirendes-fajták, majd pont a gyerekünk fog kiszámítható ritmusban működni? Ugyan.
Noémi napokon belül hathetessé válik és mi még mindig nem győzünk betelni szépséges mivoltával. Sőt, napról-napra nyiladozó értelme olyannyira rabul ejtő, hogy mostanra gátlás nélkül vagyunk képesek percekig gügyögni, hogy kicsaljuk mind gyakrabban felvillanó édes, fogatlan mosolyát.
Attit rendszerint a kamera vagy a fényképezőgép mögött látom - ugrik azonnal, ha valami lényeges történik. Kezdő turista sem adná elő jobban. Eképpen "tekercsnyi" felvételek őrzik az ordítós fürdetéseket, az etetéssel egybekötött kényszeröltöztetéseket, a (többször elpróbált) első sétát, vagy például ahogy Noémi karmestereket megszégyenítő ritmusban kalimpál. Szóval kismillió megismételhetetlen momentumról több tucat fényképes bizonyítékkal rendelkezünk. Halleluja.
Magam újszerű örömöket vélek felfedezni mindennapjaimban. "Ki a kicsit becsüli..." - eme felértékelődött közmondással tudom jellemezni állapotomat. Imígyen a nap fénypontja - babám iránt érzett olthatatlan szerelmemen túl -, ha tíz percre beállok a forró zuhany alá vagy ha úgy pihegek negyedórát a kanapén, hogy épp nem csüng rajtam háromésfélkilós, ordító csemeténk.
Régi szép unatkozós esték, Isten veletek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése